Nem virágokat festek

A cikkben szereplő technikák eszközei és a műtermi munkák megvásárolhatók a MannaBotanica Műteremboltban.

A természet rejtett működésének láthatóvá tétele

Amikor leülök az alkotóasztalomhoz, gyakran növények felé fordulok. Kívülről talán úgy tűnhet, mintha virágokat, leveleket, szárakat és apró botanikus részleteket festenék. Mintha a munkám a természet szépségének finom megőrzéséről szólna.

De számomra a növény nem motívum.

Nem díszlet. Nem minta. Nem egyszerűen szép forma, amelyet le kell másolni.

A növény számomra egy másik élő rendszer: csendben működik, reagál, alkalmazkodik, sérül, regenerálódik és folyamatos kapcsolatban áll a környezetével. Ezért mondom gyakran, amikor a munkámról kérdeznek: nem virágokat festek. A növényi világ rejtett működését próbálom láthatóvá tenni.

A láthatatlan működés

A növények látszólag mozdulatlanok. Mégis fényre fordulnak, vízhez alkalmazkodnak, sérülésre válaszolnak, növekedési irányt változtatnak és összetett kapcsolatrendszerekben léteznek.

Engem ez a csendes működés érdekel.

Egy levél erezete ezért nem pusztán rajzi részlet, hanem térkép. Egy megsérült szár nem feltétlenül a tökéletlenség jele, hanem egy történet lenyomata. Egy kiszáradt növényi rész időt őriz. A szín pedig nem egyszerű díszítőelem: vonzás, jelzés, védelem, jelenlét.

A műveim ezekből a nyomokból indulnak.

A festés mint figyelem

A botanikus festészet számomra lassú figyelmi gyakorlat.

Az akvarell áttetsző rétegei, a pigment viselkedése, a papír nedvszívása és ellenállása mind arra emlékeztetnek, hogy az anyagot sem lehet teljesen uralni.

Egy akvarellréteg terül, visszahúzódik, kiszárad, nyomot hagy. A papír ezért nem néma hordozó: részt vesz a kép megszületésében.

Itt találkozik számomra a növény, az anyag és az emberi figyelem.

Papír, cellulóz, emlékezet

A MannaBotanica világában a papír sem egyszerű háttér. Rostokból, rétegekből, sérülésekből, javításokból és átalakulásokból áll.

A cellulózzal és papírral végzett műtermi kísérletekben ezt viszem tovább. Mi történik, ha a papír már nem hordozza a művet, hanem maga válik a művé? Mi történik, amikor a fény nemcsak megvilágít egy felületet, hanem folyamatosan át is alakítja?

A törékenység nem gyengeség

Egyre jobban érdekel a törékenység. Nem mint gyengeség, hanem mint érzékeny kapcsolat a világgal.

Egy vékony szár, áttetsző szirom vagy sérült levél egyszerre sérülékeny és elképesztően kitartó.

Talán ezért vonz ennyire a papír is. Gyűrődik, vizet vesz fel, szakad, rétegezhető, javítható. Nem tagadja le az időt.

A virág csak az egyik látható pillanat.

Engem az érdekel, ami mögötte történik: a növekedés, a kapcsolódás, a sérülésre adott válasz, az idő nyoma és az anyag emlékezete.

A Műteremnaplóban ezekről a kapcsolódásokról írok.

Nem virágokat festek.

Azt keresem, hogyan hagy nyomot bennünk az élő világ.